Magány

Néma csend.
Csak magányom üvölt fülembe,
egyedül maradtam, kétségbeesve.
A világ idegen lett nekem.
Páratlan párom hol találom meg,
ki engem szeretne, merre lehet?
Kínzó létem őrjítő rémálom,
társammal táncomat, csak álmomban járom.
Ó, mily csodás föld az álomnak hona,
de nem lehet életem való otthona.
A világ idegen lett nekem.
Ki vár rám a világban, hogy átkaroljon?
Ki az, ki nem engedi, hogy szívem csalódjon?
Egyedül vagyok millió ember között,
egy szürke csík a szivárványon;
várva arra, hogy valaki rámtaláljon.
Üvöltenék esztelen kínomban, de tudom,
hogy hallani senki sem hallana,
s ha fel is figyelne néhány lélek,
szánakozva nézne, s bolondnak tartana.
De tényleg bolond volnék?
Miért lesz őrűlt az, ki szeretni óhajt,
ki hallani szeretné a szerelmi sóhajt?
Így mind bolondok volnánk!
Nézz fel az égre, s keresd a szivárványt,
s ha látsz egy szürke, apró csíkot, rámtaláltál.
Segíts rajtam, hogy az a szó, szerelem,
ne csak szó legyen, hanem való érzelem.
S így nem lesz többé a világ sem idegen.
Magányos álmomból felébredek, hideg van, fázom,
bújj hozzám, melegíts, hisz csak terád vágyom.
Néma csend.

..:Árnyékhold:..