József Attila - Reménytelenül (Lassan, tűnődve)

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyûlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Petőfi Sándor - Szabadság, Szerelem

Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet.

József Attila - Ködből, csöndből

Nem várom már az életet.
Vagyok úgy, ahogyan lehet.

S ha nem lehet, akkor sehogy,
Ha sok a nap, hát soká fogy.

Két szemembõl a nap kivész.
Már csupán a lámpába néz.

Ha tûz lobog, hát majd elég.
Ha vér ömlik, hát van elég.

Aki megbánt, én nem bántom.
Aki sajnál, nem sajnálom.

Örülhetnek a hadnagyok.
Mert én már éhes sem vagyok.

Történt valami énvelem,
De nem halál s nem türelem.

Rúgtak itten, rúgtak ottan
S egyszer mégsem káromkodtam.

Egyszer megláttam a ködöt
A nagy fényességek mögött.

És meghallottam egyszer én,
Hogy túl harcom vad zörején,

Akárha lent, akárha fönt,
A szegényé csupán a csönd.

A köd, a csönd sosem ragyog.
Én már ködbõl, csöndbõl vagyok.

Ami énbennem botorkál,
Elbukik egy vak ároknál.

Iszonyatos, nagy bosszu ez,
Várni, várni, mig vége lesz.

S tudni, vannak így még többen,
Mignem valaki megdöbben,

Mig valaki föl nem ordit,
Ködbõl, csöndbõl föl a holdig,

Föl a pestishez magához!
Aki irtózattal átkoz,

Megátkoz ebtartót, ebet
S legelõször is engemet.

 Petőfi Sándor - Szállnak reményeink...

Szállnak reményink, e szép madarak...
Midőn legjobban szállanak,
S szíják a mennyei tiszta léget,
Hol már sas sem tanyáz;
Jön a való, e zord vadász,
S lelövöldözi őket.

Béres Dezső - Nem jöttem

Nem jöttem csak hoztak
Lábhoz béklyózott fejjel e világra
Tengernyi mélység sötétjébol
Álomból a valóságba

József Attila - Hozzá!

Petőfi Sándor - Fövényszem... Harmatcsepp...

Fövényszem... harmatcsepp... a szikla,. melyet
Ezer villám meg nem rengethet...
Az örökké rengő tenger...
A tiszta napfény és a szennyes ember
És minden, minden e világon
Csak álom, tünedékeny álom.
Ez álma mind a természetnek,
Kit miljom év előtt szender lepett meg,
S ki álmodik
Talán még miljom s miljom évekig.
De fölébred végre,
Egyszerre fölriad,
Fölkeltik egyre rémesb álmai,
És ekkor a borzalom miatt
A semmiség feneketlen tengerébe
Fog ugrani.

Petőfi Sándor - Fejemben éj van...

Fejemben éj van, éjek éjjele,
S ez éj kisértetekkel van tele;
Agyamban egymást szűlik a gondolatok,
S egymást tépik szét, mint vadállatok.
Lázzal verő szivemnek vére forr,
Mint boszorkány üstjében a bűvös viz.
Gyúlt képzeletem mint meteor
Fut át a világon és magával visz,
Laktársam a kétségbeesés,
Szomszédom a megőrülés

Petőfi Sándor - Barátaim megölelének...

Barátaim megölelének...
Szivökhöz nyomták szívemet;
Bennem mi boldog volt a lélek!...
Később tudám meg: mért öleltenek? -
Azt tapogatták, míg öleltek:
Hol van legfájóbb része e kebelnek?
Hogy gyilkukat majd odadöfjék...
És odadöfték!

Béres Dezső - Csöndben

csöndben csak a szívemmel beszélek
csöndben csak a fák értik zenémet
csöndben csak a kövek közelednek hozzám
s én mohával ültetem be a köveket
a fákat
a szívemet

 Petőfi Sándor - A férj hazajő betegen...

A férj hazajő betegen.
Hű nője orvosért
Megy hirtelen.
Miként siet, az istenért!
Az orvostól mindent remél,
Azért rohan érte, mint a szél,
Oly gyorsan azért keresi föl...
Jól tudja: az orvos gyakran öl.

József Attila - Eszmélet

1

Földtõl eloldja az eget
a hajnal s tiszta, lágy szavára
a bogarak, a gyerekek
kipörögnek a napvilágra;
a levegõben semmi pára,
a csilló könnyûség lebeg!
Az éjjel rászálltak a fákra,
mint kis lepkék, a levelek.

2

Kék, piros, sárga, összekent
képeket láttam álmaimban
és úgy éreztem, ez a rend -
egy szálló porszem el nem hibbant.
Most homályként száll tagjaimban
álmom s a vas világ a rend.
Nappal hold kél bennem s ha kinn van
az éj - egy nap süt idebent.

Béres Dezső - Megcsonkolt fák gyökerein...

A bedeszkázott ég repedésein
Csorduló méz a napfény
Fekete nászban fehér gyászban a föld
Céduláikat vesztett halottak
Menetelnek a homokban
Az emlékezés aszott sivatagán át

Petőfi Sándor - Hány csepp van az óceánban...

Hány csepp van az óceánban?
Hány csillag az égen?
Az emberiség fejin hány hajszál van?
S hány gonoszság szivében?

Petőfi Sándor - A bánat? Egy nagy óceán

A bánat? egy nagy óceán.
S az öröm?
Az óceán kis gyöngye. Talán,
Mire fölhozom, össze is töröm.

 Béres Dezső - Alkony

Leszállt az alkony
Csillagok fényében
Hajlong lágy lombja
A sötétségben
Egy vén agg tölgynek

 
Legyőzte a nap
Véres sugarait
Vetkőző magányom

Béres Dezső - Ősz

Köpenyeket hízlaló szelekkel
jött ez újabb október
kisgyerekeket küldött maga előtt
gázoltak térdig érő avarban
begyűjteni hulló fényes gesztenyéket
tizedét a bánatnak
tarlott szántókkal övezett
temetők felé igyekezetek
fejük felett meg-megreccsent
egy-egy holt ág
a nap avar alá bújt lehellete
sikoltott fel ha ráléptek messzi hátul elégedetten figyelt
vöröslő hajú nő: az akarnok Ősz

 József Attila - Amióta...

Amióta megláttalak,
Szebben süt a nap le rám
És azóta százszor szebben
Dalol a kis csalogány.
Csak a piros ajkad néma
S mosoly rajta nem fakad,
Saját magam árnya vagyok,
Hisz csókolnom nem szabad.

Amióta megláttalak,
Illatosabb a mezõ
És azóta tövis nélkül
Áll a büszke rózsatõ.
Csak a lelked lett fagyosabb,
Csak a szíved lett büszke,
S szerelmemtõl lobbant lángra
A kétségb'esés üszke.

Amióta megláttalak,
Örök tavasz ég virul
És azóta kis madarat
Kis leány nem tart rabul.
Csak te tartasz foglyul engem
S csak a szívem csupa seb;
A neveddel ajkaimon
Halok meg! - úgy édesebb.

József Attila - Keresek valakit

Tele vágyakkal zokog a lelkem
Szeretõ szívre sohase leltem,
Zokog a lelkem.

Keresek Valakit s nem tudom, ki az?
A percek robognak, tûnik a Tavasz
S nem tudom, ki az.

Csüggedõ szívvel loholok egyre,
Keresek valakit a Végtelenbe,
Loholok egyre.

Könnyim csorognak - majd kiapadnak:
Vágyak magukkal messzebb ragadnak -
Majd kiapadnak!

Búsan magamnak akkor megállok,
Szemem csukódik, semmitse látok -
Akkor megállok.

Lelkem elröppen a Végtelenbe,
Tovább nem vágyom arra az egyre,
A Végtelenbe.